Kevés pénzből is lehet jókat enni

Hatalmas árrobbanásnak lehetünk szemtanúi az élelmiszerek piacán, szinte minden alkalommal többet kell fizetni a dolgokért, amikor boltba megyünk. A drágaság azonban nem indokolja, hogy szemetet együnk, hiszen kevés pénzből is lehet jókat enni.

Át kell gondolni, mire van szükségünk

Egy kis odafigyeléssel hamar bele lehet tanulni, hogy kevés pénzből is lehet okosan táplálkozni. Az egyik leginkább alapvető élelmiszer a kenyér, amiből a magyarok minden nap fogyasztanak. Bár mára divat lett a mindenféle barna- és fekete kenyerek fogyasztása, érdemes utána nézni, miből is állnak. Attól, hogy egy kenyér nem fehér, még nem biztos, hogy egészséges. Sok helyen melasszal vagy kávézaccal festik meg a tésztát, így próbálva becsapni a vásárlókat. Az édeskés, kelt tésztákból készült kenyerek pedig inkább károsak, hiába sütnek bele mindenféle magokat.

A jóval drágább kenyerekből viszont érdemes kisebb adagot venni, hiszen ezekből nincs szükség egy kilóra, mint a fehér változatokból. A jobb beltartalmuk és a hozzájuk adott összetevők miatt sokkal jobban telítenek, segítik az emésztést és egészséges ételnek számítanak. Az is megoldás, hogy egy-egy drágább kenyeret 2-3 napig együnk, hiszen ezeknek az élelmiszereknek kifejezetten jót tesz a szikkadás.

A húsokon is lehet spórolni, például a száraz és alapvetően ízetlen mellfilék helyett a szárnyasoknál lehet combot vásárolni. Ennek jobb az íze, sokkal olcsóbb, és kiválóan alkalmas főzésre vagy sütésre is. Sertéshúsnál pörköltök, raguk és gulyások készülhetnek viszonylag kis mennyiségű húsból, melyekhez zöldségeket lehet adni. A krumpli- vagy babgulyás finom és laktató, a pörköltökhöz pedig a kevés húshoz borsót, kukoricát vagy babot is lehet keverni. Igazából akkor a legfinomabb az ilyen étel, ha összeszedünk otthon minden maradékot, és kreatívan felhasználva finom és laktató ételt készítünk belőlük. Kínálhatunk hozzá burgonyát, rizst, tésztát, de a lencse is nagyon olcsó, kifőzve pedig ideális arra, hogy megnövelje az ételben található rostok mennyiségét.