Kapcsolatunk a természettel
Az ember eredendően nomád módon, a szabadban élte mindennapjait, viszont az idő múlásával kialakult populációk már inkább választották a letelepedést, mint a folytonos vándorlást. Ennek nyomán pedig megindult a házak építése, a területek lekerítése, birtokba vétele. Bár az ősi vonzódás még mindig bennünk motoszkál, így talán nem túlzás kijelenteni azt, hogy a természet a létünk alapköve. Igaz, ezt mostanság inkább elnyomják, vagy figyelmen kívül hagyják rohanó világunkban, de olykor érdemes meg-megállni és kicsit gyönyörködni az adott évszak nyújtotta látványban.
Érdemes kiszakadni a mókuskerékből
Ha városban élünk, akkor nem árt hétvégente egy kicsit kiszakadni a mókuskerékből és tenni egy sétát egy közeli természetvédelmi területen. Télen rengeteg gyönyört rejthet a puszta erdő is, bár tavasszal lényegesebben több látnivaló akad. Madarak, amelyeket talán be is azonosíthatunk egy madárhatározó segítségével, a kisebb bogyók változatos színe, vagy a rügyet bontó fák és virágok.
Nyáron már igazi kaland belevenni magunkat a rengetegbe, és a turistajelzések mentén biztonságosan eljutni a kinézett helyekre. Ősszel érdemes megfigyelni, ahogy a különböző árnyalatok változnak bokorról bokorra, fáról fára.
Talán az egyik legjobb mód a táj megfigyelésére, ha az ember keres egy kilátót és onnan tekint szét a környéken. Például Budapest környéken is rengeteg ilyen pontra lelhet a figyelmes szemlélődő. Ellátogathat a híres Erzsébet-kilátóhoz, a Kaán Károly-kilátóhoz vagy a közelben lévő Makovecz Imre-kilátóhoz, a József-hegyi kilátóhoz, az Árpád-kilátóhoz, a Guckler Károly kilátóponthoz, az Apáthy-szikla kilátóhoz vagy éppen a Sas-hegyi kilátóhoz. Tehát számos lehetőség közül választhatnak a kirándulni vágyók, nem is beszélve a többi természetvédelmi területről, amelyek Budapesten és környékén terülnek el, hiszen azokból sem szenvedünk hiányt.
Természetesen nem csak ez a módja annak, hogy közelebb kerüljünk a vadonhoz, mivel ellátogathatunk, nemzeti parkokba vagy épp kiruccanhatunk vidékre. Valószínűleg hosszú távon nincs ránk jó hatással, ha nagyon eltávolodunk az anyatermészettől, így nem árt megfontolni – például hétvégi programként – az ajánlottakat.